Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Országos Nyitóoldal / Kecskemét / Látnivalók / Vallási épületek / Kecskeméti Evangélikus Egyházközség temploma

Kecskeméti Evangélikus Egyházközség temploma Kecskemét

6000 Kecskemét, Szabadság tér 3

Kecskeméti Evangélikus Egyházközség temploma információk

A XVIII. század végén, a mindössze 63 családot számoló evangélikus gyülekezet még nem rendelkezett önálló egyház megszervezésének jogával.

Petőfi, a kisiskolás

Ezt az engedélyt csupán II. József türelmi rendelete után 1791-től kapta meg a kis csoport, ekkor kezdték el megépíteni a mai templom helyén álló imaházat, lelkészházat és iskolát.
Ez utóbbi iskola indította útjára híres költőnket, Petőfi Sándort, aki 1828 és 1831 között itt töltötte diákéveit, a rokon Hrúz családnál vendégeskedve.

A Kecskeméti Evangélikus templom

A templom megépítése 1862-ben vette csak kezdetét, a munkálatok egy-másfél éven át tartottak. A felekezet akkori lelkésze, Torkos István Pestre utazott, hogy felkérje Ybl Miklóst, a kor legnagyobb építészét az épület terveinek elkészítésére.
Ybl a centrális elhelyezésű, magas négyezetű, görögkereszt alaprajzú épületnél a historizáló formák mellett neoromán stíluselemeket is felhasznált.
A görögkereszt alaprajz Észak-Európában már a XVII. században elterjedt, hazánkban csak a XVIII. században kezdték alkalmazni, eleinte a felvidéki fatemplomoknál, majd az egész országban népszerűvé vált a fundamentum effajta kialakítása.

A templom kialakítása

Az evangélikus templom külső kiképzése visszafogott, puritán. Eredetileg négy saroktorony is tartozott az épülethez, de azok az 1911-es földrengéskor elpusztultak. Szintén egyszerű belső terének leghangsúlyosabb eleme az 1866-ban készült, keleties motívumokat is hordozó oltár.
Ezen 1991-ig Frank Károly városi rajztanár által festett oltárkép volt látható, mely Krisztust ábrázolja az Olajfák hegyén, ez az alkotás ma a bejárat közelében tekinthető meg Révész Imre 1895-ben készült festménye mellett.
 
Berendezésének egyik legrégebbi eleme a szószék, ami  még a régi imaházból származik, valamint az 1928-ban készült neobarokk orgona is mai napig kiváló szolgálatot tesz a felekezetnek.

Az evangélikus lelkészi hivatal címe: 6000 Kecskemét, Arany János u. 1.



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Kodály Művészeti Fesztivál

2012-ben is megrendezésre kerül Kecskeméten a Kodály Művészeti Fesztivál! A több hétig......

A fesztivál egyik központi témája Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója lesz, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz csatlakozva a rendezvények alaptémája Kecskeméten is a `Vendégünk Európa` szlogen.
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál

2011 márciusában huszonhatodik alkalommal várja vendégeit színvonalas kulturális programjaival ...

Urunk Mennybemenetele Társszékesegyház
Öregtemplom - Urunk Mennybemenetele Társszékesegyház

A kecskeméti Urunk Mennybemenetele Társszékesegyház, közismertebb nevén a Kecskeméti Nag...

Logó
Széchenyivárosi Szentcsalád Plébánia

Kecskemét városának legfiatalabb egyházközössége és temploma az Széchenyivárosi lakó...

Árpád-házi Szent erzsébet római katolikus templom
Árpád-házi Szent Erzsébet Római KatolikusTemplom

Kecskeméten, a Czollner téren álló Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus templom h...

Logó
Kecskeméti Evangélikus Egyházközség temploma

A XVIII. század végén, a mindössze 63 családot számoló evangélikus gyülekezet még nem...

A Kecskeméti Református Egyházközség temploma
Kecskeméti Református Egyházközség temploma

A Kecskeméti Református Egyházközség Temploma a török időkben, 1680 és 1863 között

Logó
Kecskeméti közlekedés

Kecskemét helyi- és helyközi buszközlekedése, vasúti menetrendje és taxi szolgáltatásai.

A kecskeméti Szentháromság oszlop
Szentháromság oszlop

A középkori Kecskemét utolsó nagy pestisjárványának emlékére állíttatták a túlél

Kecskemét, a hírös város
Kecskemét, a hírös város

Kecskemét megyei jogú város, Bács-Kiskun megye székhelye, az ország nyolcadik legnagyobb városa...

Logó
Újkollégium - Református Gimnázium

A kecskeméti Újkollégium szecessziós épületét Mende Valér tervei alapján építették ...

Barátok temploma
Szent Miklós Barátok temploma

A Városházával szemben találjuk Kecskemét legrégebbi építészeti emlékét, a Szent Mik...

A november végén kezdődő Advent hetei alatt, a Mikulás-ünnepségeken át az újévi malackával bezárólag Kecskemét számos helyszínén kellemes hangulatú műsorok és programok várják a városiakat.
Advent, karácsony, szilveszter... Ünnepeljünk Kecskeméten!

Az december az év legutolsó, legsötétebb és legcidrisebb hónapja, ünnepeivel mégis a le...

Még több Látnivaló Kecskeméten

A Kecskeméti Református Egyházközség temploma
Kecskeméti Református Egyházközség temploma

A Kecskeméti Református Egyházközség Temploma a török időkben, 1680 és 1863 között

Logó
Újkollégium - Református Gimnázium

A kecskeméti Újkollégium szecessziós épületét Mende Valér tervei alapján építették ...

Logó
Mikrokozmosz a makrokozmoszban

Kecskeméten, a Szabadság téren látható Amerigo Tot konstruktivista művészeti irányzatot...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 28

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 28

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Pálma Hotel Kecskemét

A Kecskemét belvárosában található Pálma Hotel egész évben kényelmes szálláslehetős...

2 Hotel Udvarház Kecskemét

17 szobás, családias hangulatú szállodánk Kecskemét belvárosában várja vendégeit. Kit...

3 Aranyhomok Business Wellness Hotel Kecskemét

Az Aranyhomok Business és Wellness Hotel **** Kecskemét főterén található - amely az orsz...

Shopping a közelben

1 Cellu Center Szépségklinika, Kozmetika

A Cellu Centerben a legmodernebb eszközökkel, legkorszerűbb technológiákkal működő gép...

3 Mátyás Király Gyógyszertár

A kecskeméti Mátyás Király Gyógyszertár legfőbb célkitűzése az egészségnevelés és...

Megosztom



Látnivaló kereső Kecskemét

Partnereink




Facebook