Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Újkollégium - Református Gimnázium Kecskemét

6000 Kecskemét, Szabadság tér 7

Újkollégium - Református Gimnázium információk

A kecskeméti Újkollégium szecessziós épületét Mende Valér tervei alapján építették 1911- 1913 között. Az épületben működött a Református Főgimnázium és Jogakadémia

Az épület kialakításánál német angol és a finn szecesszió hatásai érvényesülnek, fókuszpontjában a 90 méteres homloksík hangsúlyos középrizalitja áll. Aranyosmaróti piros cseréppel fedett huszártornyán szép kialakítású római számokkal ellátott toronyóra jelzi az idő múlását. 

Az Újkollégium belső kincsei

A különlegesen szép kivitelezésű emeleti díszterem üvegmozaik ablakain a magyar királyi-, a kecskeméti református egyházközösség és a református főiskola címereit láthatjuk.
 
A magasföldszint előcsarnokában Ferenczy István rusicai márvány domborműve látható. Ez a munkája az egyetlen polgári megrendelése, a Szánthó család síremlékére készült. A görög művészetet idéző dombormű felírata:
 
„Szánthó Mártonné született Kúthy Julianna
kedveseinek emlékül.
MDCCCXXXVIII”
 
Az Újkollégiumban ma a Református Kollégium, Általános Iskolaés Gimnázium, valamint a Kecskeméti Református Egyházközség Könyvtára működik.

 



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál - KAFF

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) története a magyar animációs film aranykor

A Kecskeméti Fringe egy művészeti fesztivál 14-30 év közötti alkotó fiatalok részére, melyet idén már negyedik alkalommal rendez meg a Kecskeméti Ifjúsági Otthon.
Kecskeméti Fringe

A Kecskeméti Fringe egy művészeti fesztivál 14-30 év közötti alkotó fiatalok részére, melyet id...

Természet Háza, Kecskemét
Természet Háza

A kecskeméti Természet Háza a Kiskunsági Nemzeti Park látogatóközpontja, ahol a látogat......

Logó
Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ

Kecskeméten 1975-ben nyitotta meg kapuit az Kecskeméti (volt Erdei Ferenc) Kulturális és Ko......

Cifra palota, Kecskeméti Képtár
Cifrapalota

A kecskeméti Cifrapalota különlegesen szép szecessziós stílusú épületét 1902-benépí......

Tudomány és Technika Háza, a volt Zsinagóga
Tudomány és Technika Háza - Zsinagóga

Kecskemét egykori zsinagógájának moreszk és romantikus stílusjegyeket hordozó épületé......

Kecskeméti Planetárium
Kecskeméti Planetárium

Magyarország három planetáriuma közül az egyik Kecskeméten található. Kis befogadókép......

Logó
Újkollégium - Református Gimnázium

A kecskeméti Újkollégium szecessziós épületét Mende Valér tervei alapján építették ......

Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet
Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet

Kecskemét központjában, a Kéttemplom közben, az egykori ferences kolostor épületében m

A kecskeméti Katona József Színház
Katona József Színház

A kecskeméti Katona József Színházat az ország ezer éves évfordulójának emlékére ép......

Katona József Megyei Könyvtár
Katona József Megyei Könyvtár

A már több, mint száz éves múltra visszatekintő Katona József Könyvtár Kecskeméten, a......

Még több Látnivaló Kecskeméten

Logó
Kecskeméti Evangélikus Egyházközség temploma

A XVIII. század végén, a mindössze 63 családot számoló evangélikus gyülekezet még nem...

A Kecskeméti Református Egyházközség temploma
Kecskeméti Református Egyházközség temploma

A Kecskeméti Református Egyházközség Temploma a török időkben, 1680 és 1863 között

Logó
Mikrokozmosz a makrokozmoszban

Kecskeméten, a Szabadság téren látható Amerigo Tot konstruktivista művészeti irányzatot...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Szep 25

Jászberényi kultúrális programok
A Jászkerület Nonprofit Kft. nyitott, minden korosztály számára kultúrát, ismeretet köz......
Hatvan

Okt 14

Tuning és Retro Fesztivál
2022-ben útjára indult Magyarországon egy újfajta rendezvény, a fiatal autóőrülteknek
Budapest

Szep 25

Püspökladányi Győgyfürdő
Gyógyulás, felfrissülés, kikapcsolódás és szórakozás élménye várja a Püspökladán......
Hajdúszoboszló

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Pálma Hotel Kecskemét

A Kecskemét belvárosában található Pálma Hotel egész évben kényelmes szálláslehetős...

2 Hotel Udvarház Kecskemét

17 szobás, családias hangulatú szállodánk Kecskemét belvárosában várja vendégeit. Kit...

3 Aranyhomok Business Wellness Hotel Kecskemét

Az Aranyhomok Business és Wellness Hotel **** Kecskemét főterén található - amely az orsz...

Shopping a közelben

1 Cellu Center Szépségklinika, Kozmetika

A Cellu Centerben a legmodernebb eszközökkel, legkorszerűbb technológiákkal működő gép...

3 Mátyás Király Gyógyszertár

A kecskeméti Mátyás Király Gyógyszertár legfőbb célkitűzése az egészségnevelés és...

Megosztom



Látnivaló kereső Kecskemét

Partnereink




Facebook