Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Kada Elek mellszobra Kecskemét

6000 Kecskemét, Katona József park

Kada Elek mellszobra információk

A kecskeméti Szoborpark alkotásai között megtalálhatjuk az egykori kecskeméti polgármester, Kada Elek emlékszobrát is. Az alkotás Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrász és éremművész 1968-ban készült munkája.

Kada Elek

Kada Elek (1852-1913) Kecskemét haladó szellemű, innovatív gondolkodású polgármestere és írója volt a századforduló környékén.
Polgármesteri pozícióját 26 éven keresztül 1887 és 1913 között töltötte be, emellett írói munkásságának eredményei publikációk, színművek valamint a Darázs mérge” című regény is Kada tollából született.

Politikusként nagy érdemeket szerzett a városépítésben és a kulturális élet gazdagításában. Ekkor vált Kecskemét képe városiassá, kiépültek a villanyvezetékek, vízvezetékek és csatornák. Az ő ideje alatt épült fel a Márkus Géza tervezte Cifrapalota, valamint nevéhez fűződik Kecskemét környékének régészeti feltárása, és a leletek kezelése és bemutatása céljából a Városi Múzeum megalapítása.

 



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Hírös Hét Fesztivál 2012
Hírös Hét Fesztivál

Kecskeméten augusztusban újra megnyitja kapuit a kultúra, a hagyományok és a gasztronómia...

A fesztivál egyik központi témája Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója lesz, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz csatlakozva a rendezvények alaptémája Kecskeméten is a `Vendégünk Európa` szlogen.
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál

2011 márciusában huszonhatodik alkalommal várja vendégeit színvonalas kulturális programjaival ...

Logó
Hornyik János mellszobra

Závorsik Nándor szobrász készítette el a köztiszteletben álló volt kecskeméti történ...

Logó
Kecskeméti közlekedés

Kecskemét helyi- és helyközi buszközlekedése, vasúti menetrendje és taxi szolgáltatásai.

Kecskemét, a hírös város
Kecskemét, a hírös város

Kecskemét megyei jogú város, Bács-Kiskun megye székhelye, az ország nyolcadik legnagyobb városa...

Logó
Iványi Grünwald Béla portrészobra

Iványi Grünwald Béla portrészobrát Kecskeméten a Katona József tér szoborsétányán l

Logó
Horváth Ambrus mellszobra

Kecskeméten, a Noszlopy Gáspár parkban lévő Szoborsétány emlékszobrai között láthat

Logó
Szoborsétány - Noszlopy park

A kecskeméti szoborsétány a Noszlopy Gáspár parkban található, ahol a város nagyjainak,...

Logó
Katona József szobor

Katona József bronz szobra Kecskeméten az íróról elnevezett téren, a szintén Katona nev

Még több Látnivaló Kecskeméten

Logó
Hornyik János mellszobra

Závorsik Nándor szobrász készítette el a köztiszteletben álló volt kecskeméti történ...

Logó
Szoborsétány - Noszlopy park

A kecskeméti szoborsétány a Noszlopy Gáspár parkban található, ahol a város nagyjainak,...

Logó
Széktói Stadion

Az 1962-ben átadott Széktói Stadion városi összefogással, társadalmi munka keretei köz

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 27

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 27

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Hotel Udvarház Kecskemét

17 szobás, családias hangulatú szállodánk Kecskemét belvárosában várja vendégeit. Kit...

2 Hotel Három Gúnár Kecskemét

Elhelyezkedése: a szálloda a város szívében, a Katona József Színház szomszédságában...

3 Hotel Marilyn Kecskemét

A Hotel Marilyn 1991-ben Kecskemét belvárosában, modern stílusban, magánvállalkozásban

Shopping a közelben

1 Malom Kereskedelmi, Pénzügyi és Szórakoztató Központ

Malom Központ Kecskemét központjában, középpontban a divattal, mely kiváló találkozás...

Megosztom



Látnivaló kereső Kecskemét

Partnereink




Facebook