Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Scholae Piae Kecskemét

6000 Kecskemét, Piaristák tere

Scholae Piae képek

  • A kecskeméti Piarista Gimnázium - Scholae Piae
  • Az eredeti latin felirat: Scholae Piae - Scholae Piae

Scholae Piae információk

Kalazanci Szent József

Több mint 400 éve egy Kalazanci Szent József nevű fiatal spanyol pap Rómába ment, hogy egyházi pályáját építgesse, ahol felfigyelt a szegény külvárosi gyerekek kilátástalan helyzetére. Rájött, hogy csak úgy tud segíthet rajtuk, ha ingyenes iskolát alapít számukra, ilyen jótékonysági oktatási kezdeményezést előtte még senki sem indított a történelem során.
 
Rómában 1597 őszén indult el az első piarista iskola, latinul Scholae Piae, mely névnek magyar megfelelője nincsen, jelentése csak körülírható. Az iskola elnevézése arra utal, hogy itt nem pénzért oktatják a fiatalokat, hanem szeretetből, segítségnyújtásként az emberségre és a vallásos meggyőződésre nevelik őket.
Kalazancius legközelebbi munkatársaiból szerzetesközösséget szervezett, ez az új szerzetesrend volt az első tanító rend a világon, amely közösséget magyarul piaristáknak nevezünk.

A piarista közösség elterjedése

Az új iskolának hamar híre ment először Európában, majd napjainkra már szerte a világon működnek piarista oktatási intézmények. Magyarországon, fönn a Tátra lábánál, egy  Podolin nevű faluban 1642-ben kezdte meg működését a piarista rend. Volt olyan időszak, amikor a történelmi Magyarország területén több mint húsz piarista iskola működött, de az 1950 és 1991 közötti nehéz időkben csak két intézmény működött, egy a fővárosban, egy pedig Kecskeméten.

A Piaristák Kecskeméten

Kecskemét városába a piaristákat gróf Koháry István, a város földesura hívta 1714-ben. Azóta megszakítás nélkül működik itt az iskola (kivéve a már említett államosítási időszakot).
A Scholae Piae-ben jelenleg kollégium, általános iskola és fiúgimnázium is működik. Az addig általános tantervű gimnáziumban a 2009/10-es tanévben emeltszintű angol, német és matematika képzés indítottak.
 


Fizetett hirdetés

Még több Látnivaló Kecskeméten

Logó
Kecskeméti Evangélikus Egyházközség temploma

A XVIII. század végén, a mindössze 63 családot számoló evangélikus gyülekezet még nem...

Logó
Mikrokozmosz a makrokozmoszban

Kecskeméten, a Szabadság téren látható Amerigo Tot konstruktivista művészeti irányzatot...

Katona József Megyei Könyvtár
Katona József Megyei Könyvtár

A már több, mint száz éves múltra visszatekintő Katona József Könyvtár Kecskeméten, a...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 28

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 28

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Pálma Hotel Kecskemét

A Kecskemét belvárosában található Pálma Hotel egész évben kényelmes szálláslehetős...

2 Aranyhomok Business Wellness Hotel Kecskemét

Az Aranyhomok Business és Wellness Hotel **** Kecskemét főterén található - amely az orsz...

3 Hotel Talizmán Kecskemét

Kecskemét központjában, kellemes környezetben várja egész évben vendégeit panziónk. A...

Shopping a közelben

1 Bak-Elit Italszaküzlet Bak Csaba

Édességek, különleges desszertek, hazai és külföldi minőségi borok és italok széles ...

3 Mátyás Király Gyógyszertár

A kecskeméti Mátyás Király Gyógyszertár legfőbb célkitűzése az egészségnevelés és...

Megosztom



Látnivaló kereső Kecskemét

Partnereink




Facebook